A családon belüli erőszak törvényi szabályozása a világ fejlett államainak legtöbbjében már megtörtént, ellenben hazánk törvényhozói még mindig egy helyben toporognak e jelenség jogi megítélését illetően. Ez számomra rendkívül felháborító, mivel Magyarországon hetente egy nőt ver halálra élet- vagy házastársa, és kéthetente hal meg egy kisgyermek a családon belüli brutalitás következtében. Arról pedig, hogy hány gyermek esik áldozatul a családon belüli szexuális bántalmazásnak "naponta", véleményem szerint soha nem fogunk reális képet kapni úgy, mint arról sem, hogy hány nő és gyermek ellen követnek el könnyű- vagy súlyos testi sértést mindennapos viszonylatban. Tény, hogy ezek az áldozatok –mindegy, hogy gyermek vagy nő- fizikailag és pszichésen súlyosan sérülnek, és tudományosan igazolt, hogy e fizikai és lelki sanyargatások traumatizáló hatásai a későbbiekben nagyon komoly pszichológiai, vagy súlyo¬sabb esetben, pszichiátriai következményekben konkretizálódhatnak. A különböző, nemzetközi szerződéseken alapuló gyermekvédelemmel kapcsolatos kötelezettségeit kiválóan teljesítette a jogalkotó, ellenben a családon belüli erőszak kérdése, nevezetesen annak törvényi szabályozása tekintetében még máig nem született egységes megállapodás. Időnként egy-egy látványos bántalmazás esetén felháborodik mindenki, de a történetek általában itt véget is érnek. Véleményem szerint pedig ott kell folytatni, ahol az "ajtó becsukódik". Azokkal a nőkkel, gyermekekkel továbbra is szükséges a kapcsolattartás, akik szenvedő alanyai egy bántalmazásnak. Nőként, anyaként nem tudok annál borzalmasabbat elképzelni, mint amikor valaki rettegve él!

 

Arra kell törekednünk, hogy a bántalmazottak merjenek olyan szervezetekhez fordulni, mint például az ÉSZKE, akik nemcsak az aktuális probléma megoldásában tudnak és kívánnak segíteni, hanem a normális életvitel kialakításában is.

 

Forduljon hozzánk bizalommal, segítünk!

 

Furcsa Katalin

1. sz. választókerület képviselőjelöltje