Török Sándor vagyok, Hódmezővásárhelyen születtem. Szentesen, majd Szegeden jártam iskolába. Egy osztálykiránduláson ismertem meg Százhalombattát és akkor döntöttem el, hogy itt akarok élni. 1971-ben költöztem városunkba és azóta el sem tudnám képzelni, hogy máshol éljek. Itt él két felnőtt korú gyermekem és három unokám is. Nyugdíjazásom előtt az Erőműben vezetőként dolgoztam. Nagy odaadással végzek közösségi munkát, immár 25 éve vagyok tagja a Képviselő-testületnek. Kezdetektől foglalkozom az emberek életét alapvetően meghatározó feladatokkal, úgymint egészségügy, szociális ellátások, oktatás és lakásügyek. Több önkormányzati ciklus óta vezetem e témákkal foglalkozó bizottságot. A városban mindig gyalog járok, mert egyrészt szeretek sétálni, másrészt így sokkal többet tudok találkozni és beszélgetni az emberekkel. Hiszem azt, hogy az önkormányzati képviselői munkát tisztességgel, pártfüggetlenül, emberközelben maradva kell végezni. Büszke vagyok az eddigi munkámra, amit Százhalombatta szolgálatában végeztem, de sok mindent szeretnék még városunk lakói érdekében megvalósítani. Ezért is örültem Vezér Mihály polgármester úr felkérésének, hogy induljak a választáson. Az Önök bizalmából szeretném hasznosítani az eddig felgyülemlett tapasztalataimat, az 5-ös választókerület szolgálatában.

Programom:
• Dunafüred csapadékvíz-elvezetési gondjainak mielőbbi megoldása.
• Parkolási problémák megoldása
• A Csónakázó-tó és környékének fejlesztése a természeti környezet megóvása mellett.
• Az eddig is kiváló egészségügyi ellátás megőrzése, bővítése, az ingyenes szűrővizsgálatok és védőoltások kiterjesztése.
• Az egynapos sebészet 3 napossá történő továbbfejlesztése
• Nyugdíjasok, rászorulók támogatásának növelése.
• Fiatalok lakáshoz jutásának támogatása, új önkormányzati lakások építése.
• Utak, járdák, kerékpárutak felújítása, bővítése.
• Gyönyörű parkjaink, játszótereinek fejlesztése
• Közrend, közbiztonság növelése.
• A városi köztisztaság eredményeinek megőrzése.
• Az önkormányzati bevétel növelése.
• Az Ipari Park déli részének fejlesztése
• Diák-, tömeg- és versenysport feltételeinek javítása.
• Az Arany János Általános Iskolába új tornacsarnok és - a régi helyén - új városi sportcsarnok építése.

Százhalombatta és az 5. számú választókerület mindenekelőtt!

Vissza


Az oldal 2014-ben készült az ÉRTÜNK SZÁZHALOMBATTAI KÖZÉLETI EGYESÜLET MEGBÍZÁSÁBÓL.
Főszerkesztő: Győri István Levelezési cím: 2440 Százhalombatta Orgona utca 1.