Látványos változásokat hoz a tavasz

2019-03-07

 Számos kisebb-nagyobb beruházás, út- és járdarekonstrukció kezdődik el Százhalombattán a jó idő beköszöntével. A részletekről Kovács Lajossal, a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság elnökével, valamint Vandlik Csabával, a Műszaki Iroda vezetőjével beszélgettünk a Hága László úti sportparkban.

 Nem véletlenül választottuk a helyszínt, hiszen a hetvenes években átadott létesítmény szintén megújul a következő hetekben. Az önkormányzat sikeresen pályázott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programjára, aminek eredményeként egy 10 méterszer 15 méteres szabadtéri fittneszpálya épül a sportparkban 25 különféle erősítő géppel. Az együttműködés keretében az önkormányzat akadálymentes járdát épít az új pályához. Erre és az új létesítmény következő öt évi fenntartására, karbantartására összesen 3 millió forintot különítettek el az idei költségvetésben. A tervek szerint a város ivókúttal és mobilvécével is kiegészíti az állami beruházást. Az új létesítmény várhatóan nyárra készül el.
 
Hamarosan kezdetét veszi a kivitelezés az Erkel körút és a Damjanich út kereszteződésében található pékség előtt, ahol csapadékvízelvezetésre, területrendezésre, parkolóépítésre kerül sor. Várhatóan összesen mintegy 15 jármű fér majd el a péküzlet épülete előtt és mellett kialakítandó szilárd burkolatú parkolóhelyen.
Az év egyik legnagyobb beruházásaként tekinthetünk a Gesztenyés út rekonstrukciójára, amelynek keretében teljes egészében felújítják a Vörösmarty és a Madách utca közötti szakaszt. A két ütemben, egy-egy szakasz teljes lezárása mellett tervezett kivitelezés a buszközlekedést is érinteni fogja. Ideiglenes megállóhelyek biztosításáról egyezett meg az önkormányzat a VOLÁN-nal. A beruházás kiegészül a Madách utca és az egészségügyi központ közötti parkoló, a központ előtti járda és az ahhoz tartozó közvilágítás felújításával, valamint egy szilárd burkolatú parkoló kiépítésével a Gesztenyés úti zöldséges előtt. A teljes rekonstrukció várhatóan öt hónap alatt készül el, és 200 millió forintba kerül. A munkaterületet jövő héten veszi át a kivitelező.
 
A héten elkezdődött a Polgármesteri Hivatal fedett parkolójának a födémfelújítása. Jelenleg a mosás és a bontás zajlik teljes lezárás mellett, de a jövő héttől félpályásan már biztosított lesz a bejárás. Várhatóan április elejéig elkészül a munka, amelynek a helyi alkotók által készített játékos falfestmények, sajnos, áldozatul esnek. Néhány évig még nem lehet újra kreatívan festeni a felületeket, mivel ezzel megszűnne a kivitelezői garancia a 31 milliós beruházásra.
 
Folyik az előkészítése a dunafüredi garázssor közvilágítási felújításának, valamint az Ifjúság úti szolgáltatóház előtti terület akadálymentesítésének és parkrekonstrukciójának.
Hamarosan elkezdődik az óvárosi Köbüki játszótér bekerítése, valamint a járda és a labdafogó háló kiépítése a gyerekek biztonsága érdekében. A közeli Géza fejedelem utcában a közvilágítás kiépítése kezdődik meg.
 
Elkészült a szakértői jelentés a Hun utcában építendő támfalról, amelynek most a tervezése kezdődik meg. Várhatóan ősszel fogják átadni a beruházást, amelyre az idei költségvetésben 40 millió forintot különítettek el.
 
Ugyancsak még az idén elkészül a Halász és a Szondi utca csapadékvízelvezetésének rekonstrukciója.
 
Kovács Lajos és a Műszaki Iroda munkatársai bejárást tartanak a játszótereken és a közintézményekben, amely alapján a kültéri játszószerek javítása és cseréje is elkezdődik. A felújításokkal kapcsolatos aktualitásokról és a forgalmi rend változásairól további, folyamatos tájékoztatást ígértek.
 
Forrás: Hírtükör Online - CK

Vissza


Az oldal 2014-ben készült az ÉRTÜNK SZÁZHALOMBATTAI KÖZÉLETI EGYESÜLET MEGBÍZÁSÁBÓL.
Főszerkesztő: Győri István Levelezési cím: 2440 Százhalombatta Orgona utca 1.